Előző

Mellékhatások

Következő

Becsületesen megmosták ősz-kopasz fejemet egy minap megjelent cikkem miatt. Pedig igazán igyekeztem tapintatosan fogalmazni arról, amit a régi latin mondás fejez ki: medicina peior morbo. Arra utal, hogy olykor a gyógyszer ártalmasabb, mint a betegség. Szűkebb területünkre ezt a megállapítást úgy húztam rá, hogy a nyakra-főre ajánlgatott szerek „átütő” hatása olykor-máskor a megvédendő élőlényt is – finoman szólva – megpaskolja.

Berzenkedő bírálóm egyébként azzal érvelt, hogy bezzeg magam se fordulnék kuruzsláshoz (nyilván a természetszerű módszerekre gondolt), ha – tegyük föl – tüdőgyulladás kapna derékon. Bizony akkor esengve nyúlkálnék az antibiotikumok után.

Föltétlenül igazat kell adnom a jeles szakembernek. Ámbátor... Utoljára sok-sok esztendővel ezelőtt tényleg „begyulladt” a tüdőm. Akkoriban javító-nevelő munkán a Szovjetunió északi tájain üdültem. Mikor már estem-keltem, becipeltek a vosegai kórházba. Az ottani személyzet mit sem törődött efféle antibiotikumokkal. Talán hírből sem ösmerték az ilyen „panáceát”, minden betegség ellenszerét. Sőt – mi tagadás – egyéb orvosságban sem bővelkedtek. S lám, mégis megmaradtam – milyen kár... Csupán kereken felényire soványodtam, ami nyilván jót tett.

Tudom, rengeteg a másként gondolkodó. Most olvasom a divatos amerikai folyóiratban, milyen gondokat okoz bizonyos társadalmi körökben a túltápláltság. Jónéhányan a drága fenfluramin-tartalmú készítményekkel védekeztek – fáradozásukat teljes siker koronázta. Egy rendkívül fontos és 230 fontos (105 kilogrammot nyo­mó) úrhölgy pl. hetek alatt „leadott" több mint 30 kilót. Nőttön-nőtt a forgalom; a szánalomra méltó bizodalmasok örömmel vásárolták a remek pirulákat.

Ámde mi történt? Mint Somogyban mondják: kotty bele szilvalé! Egy szemfüles kutató ravasz készülékein kimutatta, hogy a buzgón karcsúsodók szívbillentyűi kissé megsínylik a kezelést. Valami viaszos lerakodás keletkezik rajtuk; s emiatt nem záródnak tökéletesen. Az USA szövetségi egészségügyi hivatal – úgy látszik – hitelt adott ennek a gonosz vélekedésnek, mert leállította a „fen-pen” hatóanyagú szerek forgalmazását. Legalább 200-300 millió dollárt emeltek ki ilyeténképpen a jámbor gyáros tágas zsebéből. Rögtön támadtak buzgó védelmezői. Szerintük egy kis „szívlötyögés” nem a világ. Még mindig jobb, mint ha az ember a mázsás súly terhe alatt szuszog. Amellett a mellékhatások nem mindenkinél, csak elvétve fordulnak elő. Némelyik szervezet rájuk se hederít. Az étvágy ellenben mindig elmegy, persze nem a fen­pen-galacsintól, hanem a zsíros vagy cukros ételektől.

Visszaevezve a hazai vizekre, joggal tételezem föl: nincs ez másként a növényes állatvilágban sem. Ott is akad egyed, amely könnyedén elhessenti a jótékony „kemikália” ilyen-olyan, vélt vagy valódi káros befolyását, csak gyógyul. Ami egyéb a nemkívánatos „elpocakosodást” illeti, hadd hivatkozzam önnön emlékeimre. Az említett vosegai hadifogolykórházban bárminemű vegyi beavatkozás nélkül mindenkinek sikerült megszabadulni a fölösleges testtömegtől. Olykor – nem árt említeni – az élettől is. Ma már szánom-bánom, hogy kivételesen hazakeveredtem. Szigorú kritikusom minden bizonnyal nyugodtabban élvezhetné a „nemzetek fölötti” (ha úgy tetszik: multi­nacionális) óriáscégtől folyósított, jól megérdemelt javadalmazását.

Dr. Sárközy Péter

Előző
Következő