Előző

Szép, új világ

Következő

Réges-régi igazság: a karaván halad. Közbe-közbe ugatnak ugyan a kutyák, de ez se a hajcsárt, se a tevét nem zavarja. Világos dolog (elnézést a hasonlatért!), hogy a nemesítés se rekedhet meg a vegetatív hibridizálás szintjén. Azon se csodálkozom egy csöppet sem, hogy néha ugyanazok pellengérezik ki az ilyen Liszenko-pátyolgatta módszereket, akik egykor oly buzgón lelkesedtek értük. Már csak ilyen a mi természetünk, önnön balgaságainkat, botlásainkat bocsátjuk meg a legnehezebben.

Mióta az a bizonyos Dolly nevezetű ártatlan bárány meglátta a napvilágot, ugrásszerűen fejlődik a hasonszőrű kísérletezés. Már mint az állatok körében, hiszen a növényeken jóval előbb bevált. Immár nem csupán béka, hanem patkány, majom, sőt talán borjú is fickándozik a boldog bábák szeme láttára. Emberrel azonban – úgy hírlik – csak itt-ott próbálkoznak, hol suttyomban, hol félhivatalosan. Persze a tiltott gyümölcs mindig kívánatosabb, ez már az Édenkertben is kiderült. Néha a „tudás fája" igazán kacifántos ígéretekkel kecsegtet. Nyilván ilyen hiszemben hozakodott elő fura kérésével egy amerikai honleány: ugyan ültessék be illetékes testrészébe édesatyja parányi darabkáját, hadd szülje meg újfent a családfőt. (Eltűnődtem: vajon minő rokoni kapcsolat hárult volna a csecsemőre?) A szigorúan erkölcsös kormányszervek azonban nem engedélyezték az igazán megható elképzelés kivitelezését. Ámde a tilalomfák sem öröklétűek. Pillanatig se vonom kétségbe, hogy előbb­utóbb fölülkerekedik a kutatói kíváncsiság.

Annak idején a nagyszerű Albert Einstein hallatlan leleményessége is segítette vagy legalábbis siettette az atombomba létrehozását. Mégis, amikor tudomást szerzett a szörnyű sikerről, olyasmit mondott munkatársainak: uraim, ettől fogva mindannyian gazemberek vagyunk...

Minden bizonnyal kísérleti szakaszban leledzik még a kiónozás. Föltételezhetően fölhasználható ugyanolyan hasznosan, mint a hasadó anyagok segítségével termelt áram, amely világosságot áraszt. (Az öregek még emlékeznek a híres lenini képletre, amely szerint a villamosítás + szovjethatalom = kommunizmus.) Így gyúltak ki sorra annak idején „Iljics lámpácskái” a büszke birodalomban.

Éppen ezért értek tökéletesen egyet Pepó Pál úrnak a Magyar Mezőgazdaság 5., január 28-i számában megjelent cikkével. Szívesen tételezném föl, hogy a klónozásban is be lehet tartani az „eddig és ne tovább" intelmet. De képtelenség ilyesmit föltételezni. Aki netán betartaná, annak a többiek „betartanának”. Hiszen mindig akad – ha másra nem – dicsőségre szomjúhozó vetélytárs a tudományban.

Borzasztóan röstellem tudatlanságomat. Eleddig mást se hallottam, mint azt, hogy a klónozás alkalmával egyetlen egyedből ivartalan úton azonos egyede(ke)t állítanak elő. Ugyanakkor ádáz harc folyik a biodiverzitás (sokszerűség) fönntartásáért. Vajon a biodiverzitás nem azzal az előnnyel jár, amivel a „varietas delectat”, azaz a változatosság gyönyörködtet? Eszerint összefér az egyöntetűség a sokféleséggel? Állítólag a pokol tornácát is csupa jóhiszeműséggel kövezték ki, csupa jószándékból építették az odavezető utat. Valószínűleg hasonló a helyzet a klónkertben is. Magamfajta ökologikus szemléletű lények pusztába kiálthatjuk vélt igazunkat. Az efféle kiáltozás nem hallik az égbe, ugyanúgy nem zavarja a karavánt, a haladás karavánját sem. Ki gondolna a távlati, beláthatatlan következményekre? Csak az elaggott, maradi aggályoskodók. Bizony őszintén sajnálom, hogy már nem érhetem meg, amikor néhány nagyszerű egyéniség tökéletes hasonmását állítják – szinte futószalagon – elő. Volna egy-két javaslatom a személyek megválogatására vonatkozóan. Milyen szép, új világ bontakozhatnék ki nélkülem!

Dr. Sárközy Péter

Előző
Következő