üzenetküldés

2004

4. Sárközy Péter Tudományos Emlékülés

Kitüntetett: Korgáné dr. Jánosik Zsuzsa

A hagyományoknak megfelelően 2004. szeptember 2-án a Tudományos Emlékülés előtt az óbudai temetőben az alapítvány kurátorai a család tagjaival megkoszorúzták Sárközy professzor sírját. Az emlékülés az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban került megrendezésre, közös rendezvényként. (Az OMgK által kiadott Az Európai Unió Agrárgazdasága c. folyóirat főszerkesztő helyettese volt Sárközy Péter professzor.)

Az emlékülés mottója: „Információ, bio-kutatás, dokumentáció”. A nyitó előadást dr. Marton István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője tartotta, aki az ökológiai gazdálkodás fontosságáról szólt, kiemelve a gazdálkodásnak az agrárkutatásban betöltött szerepét.

Professzor dr. Ángyán József, a Gödöllői Szent István Egyetem Környezet és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója, aki a nemzeti agrár-környezetgazdálkodási program egyik kidolgozója, a környezetkímélő, ezen belül az ökológiai gazdálkodás és gazdák elkötelezett híve és képviselője, a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervről, ezen belül az agrár-környezetgazdálkodásról, az ökogazdálkodás kapcsolatáról tartott nagy érdeklődéssel kísért, kritikai elemeket is tartalmazó előadást tartott.

Seléndy Szabolcs, a Biokultúra Egyesület egyik alapítója, a Biokultúra Magazin felelős szerkesztője a bio-ismeretátadás két évtizeddel ezelőtti megindulását ismertette. Az előadást távollétében Tamás Enikő olvasta fel. A Mezőgazda Kiadó igazgatója, dr. Lelkes Lajos és szerkesztője, Wenszky Ágnes az ökokiadványokat ismertette. Közismert, hogy a két személy munkásságának köszönhetően jelent meg 32 biofüzet és 9 kötet a Biogazda kiskönyvtár sorozatból. Az előadók szóltak a biokönyvek forgalmazásának gondjairól. Tamás Enikő személyes emlékekkel, fotókkal idézte fel dr. Sárközy Péter emberi alakját, szakmai, tudományos tevékenységét.

 

Az alapítvány kurátoraiból és a korábbi kitüntetettekből álló emlékérem bizottság Korgáné dr. Jánosik Zsuzsának ítélte oda a Sárközy Emlékérmet, oklevelet és az 50 000 Ft-os díjat

 

A laudációt Parádi Andor, az emlékérem első kitüntetettje tartotta

A tudományos emlékülés mellett a Könyvtár kiállítást készített dr. Sárközy Péter munkáiból. A tanácskozás után az alapítvány bioélelmiszerekből összeállított fogadást adott a résztvevőknek, kitüntetetteknek, előadóknak.

A rendezvényen mintegy hetven fő vett részt. A rendezés méltó környezetben, kitűnő szervezésben zajlott. Az OMgK és az alapítvány közötti kitűnő együttműködést jelzi, hogy a főigazgató asszony felajánlotta, hogy a jövőben az Emlékülést tartsuk a könyvtárban. A rendezvényt az OMgK pályázata alapján az NKA, az alapítvány pályázatát az FVM az eredetileg odaítélt 150 e Ft-tal támogatta.

 

Korgáné dr. Jánosik Zsuzsa munkássága

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-népművelés szakán végzett. Szerkesztő volt a Gondolat, majd a Magvető könyvkiadónál, a Rakéta Regényújságnál, mely igényes munkája eredményeképpen a kor legkedveltebb irodalmi folyóirattá vált. Már ebben az időszakban szerkesztett olyan cikkeket, amelyek a földünkre és a veszélyekre hívták fel a figyelmet. Tudatosan kereste és figyelte a zöld kultúra, biológiai étkezés fontosságát, jelentőségét. Így jutott el a Biokultúra Egyesülethez, és tagja lett az alapítás évében, 1983-ban.

1987 augusztusában Achen-be utazott, egy biofarmra. Igen elszánt vállalkozás volt részéről, hogy egy számára teljesen idegen közegben ellássa a rá osztott feladatokat és tapasztalatokat gyűjtsön, amiket haza hozhat, hiszen addig alapvetően városi életet élt. 1989-ben az Ararát kiadó gondozásában jelent meg az Egészségesen, olcsón, gyorsan című receptfüzete.

1991-ben a Pannon könyvkiadó gondozásában újra kiadatta Varró Aladár Béla: Gyógynövények gyógyhatásai című könyvét. Célja ezzel az volt, hogy átmentse a múlt értékeit, és ez azóta is alapgondolata maradt. Ennek alapján hozta létre 1992-ben a Hagyományőrző Alapítványt. Folyamatosan ír cikkeket, többek között a Szabad Föld, a Családi lap és a Biokultúra újságokba. Nagyon jó előadó, magával ragadja a hallgatóit, felvillanyozza őket, ezért szerte az országban szívesen és sokan hívják vissza egyre többször újabb és újabb előadásokra. Rendszeresen tart gyakorlati konyhát a „Rák Ellen az Emberért” alapítványnál, ahol nagyon sok beteg embernek adta vissza a reménységet.

A Biokultúra Egyesület vezetőségi posztjára benyújtott pályázatában a vállalt feladatot az alábbiakban jellemezte: „Az én területem a biokonyha. Azt tartom feladatomnak, hogy segítsek módosítani egy kicsit a „magyaros” étkezési szokásokon. Ha bekerül a biotermék a kertből, ne pusztítsuk el, hanem élő ételeket készítsünk. Gyors, egészséges és olcsó ételekkel etetni szeretteinket, hogy túléljük a nehéz időket, és a tb ne nyerjen rajtunk. Feleleveníteni az idős generációk tengernyi tapasztalatát, mert szerintem ez az igazi nemzetfenntartó erő.”

Sárközy Péter által képviselt igényességgel, lelkiismeretességgel, szakmai igényességgel képviseli a biokultúra nemes ügyét, jelentősen hozzájárul népszerűsítéséhez. Hogy ezt mindig igényesen, a kornak megfelelő legmagasabb szakmai tudással végezze, maga is rendszeresen jár előadásokra, a hallottakat a jellegzetes apró papírokra jegyzeteli. Vidám, élettel teli, békét sugárzó személyét mindenhol és mindig örömmel, szeretettel fogadják.

 

Vissza » Emlékülések

 

 
web counter
Design: Mihalec Hedvig, 2006.