levélküldés

Apai életnyomokon

Tóthfalussyné dr. Veress Éva 70 éves

T. Veress Éva

Veress Évát több, mint fél évszázaddal ezelőtt Kolozsváron a sétatéri stadionban Boldis László atlétikai iskolájában ismertem meg. Magasugró volt, gyakran megcsodáltam, amint kitartóan gyakorol a magasság meghódításáért. Ez a pozitív vonása sajátja maradt, később, a szellemi munka csúcsainak az átugrásakor is. Az egyetemi évek alatt, még a régi Bolyain, ők voltak számunkra a nagyobb évfolyam, akikre felnéztünk. Velük együtt mi is benne éltünk, abban a szellemben, amiről, akkor nem is sejtettük, hogy mennyire végigkísér bennünket életpályánkon. Később Enyeden Horváth Zoltán vendégszerető házában megismertem édesapját, Veress Istvánt. Mindketten Bethlen-kollégiumi véndiákok voltak, és sokszor emlékeztek együtt a középiskolás múltra. 1990 után Évával újra találkoztunk Nagyenyeden és Kolozsváron is. A gyerekkori baráti kapcsolat újjáéledt.

 

Csombordi gyermekkor

Amikor Éva életéről, munkájáról mesélt, az a benyomásom alakult ki, hogy édesapja egyénisége, hivatása, enyedi, csombordi életük, a kisgyerekkor meghatározó szerepet töltött be. Veress István Nagyenyedet és vidékét tartotta szülőföldjének, annak ellenére, hogy hosszú, tartalmas élete nagyobbik részében családjával együtt Kolozsváron élt. Nagyenyedi éveiről írja: „Hálás vagyok az Úristennek, hogy engem ide teremtett a világ közepére”, ugyanis az enyediek közkedvelt dala szerint: „gyere babám Enyedre, itt a világ közepe”. Nem véletlen az enyedi kötődés, hiszen Éva apai nagyszülei is nagyenyediek voltak. Itt vált családi vonássá a természetszeretet, amely a család késsőbbi éveit is átitatta.

Természetes, hogy a környezet és az emberi keret, amelyben a család élt, Évára is hatott. Édesapja sűrű hivatásbeli elfoglaltsága ellenére szívesen foglalkozott leányaival. Éva alig másfél éves votl, amikor édesapja kirándulni vitte. Előfordult, hogy a hátizsákjában cipelte magával. Ezeken az utakon ismerte meg a kislány a vadvirágokat, talán legelső volt a tavaszi hérics, amelynek a latin nevét is (Adonis vernalis) megtanulta. Ezt követte a többi növény a gyorsan kialakuló fajismeret hosszú listáján. Gyakran ellátogattak a Bagói tóhoz, amelyik egyik kedvenc túracélpontjuk volt. Az erdőktől körbevett „feneketlen tó" nemcsak botanikailag, hanem vadász szempontból is érdekes helyszínnek bizonyult. Édesapja gyakran élt is vadász szenvedélyének. A természetjárás közben megélt kalandok Évában kitörölhetelen nyomokat hagytak. Egyszer az Urak fája felé menet kissé lemaradt, és egy őzbak csörtetés közben majdnem leverte a lábáról, megszeppent az ijedségtől, de édesapja hamar megvigasztalta.

A családra később is olyannyira jellemző kertészkedési hajlam kialakulása, a nagyszülők korába nyúlik vissza. Apai nyagyapja, id. Veress István egy 10 hektáros gyümölcsöst bérelt a nagyenyedi Gyümölcsészeti Egylettől, de a szépszámú család számára nemcsak gyümölcsöt, hanem zöldségeket is termesztett. A nagymamával együtt tanítóként indultak az életbe, majd a nagyapa elvégezte a zenekonzervatóriumot, és hangszeres zenét tanított a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében. Főállásban a gyakorlóiskolát igazgatta, közben gondozta a kertet is. Sok zenei rendezvény szervezője volt, és testvérével, Veress Gáborral ők voltak akkoriban a kollégiumi zenei élet mozgatórugói. Éva tehát elődjei révén kapcsolódik a hírneves ősi iskola történetéhez. A családi krónikában a kertészet párhuzamosan szerepel az embernevelés nemes hagyományaival. Annál is inkább, mert három legközelebbi hozzátartozója: édesapja, anyai nagyapja, azaz Nagy Béla és apai nagyapja, Veress István a csombordi felekezeti iskolába tanítottak.

Első tanítója Csombordon Fülöp István volt. Pista bácsi az aktív tanítók sorába tartozott, karácsonyi ünnepséget, fonót szervezett a falusi népnek, a kis Éva is szerephez jutott, ugyanis ő olvasta fel a gyermekverseket. Nyáron a tanító bácsival Bodokra mentek vonattal, ahol a híres bodoki rét virágzó illatára a mai napig emlékszik. „Hogyne emlékeznék életem első vonatos kiruccanására. Felejthetetlen emlék volt számomra! Ahogy robogott velünk a vonat, a tengernyi Olt, a borvízforrás, a bodoki ház, mind-mind elevenen él az emlékezetemben.” Az 1946-os szárazság idején a csombordiak egy évre nélkülöző székely gyerekeket fogadtak. A Veress családnál is lakott két fiú, János és Nándor. A gyereklétszám növekedésével a négyosztályos iskola így egykettőre hétosztályossá változott. Később Éva a csombordi mezőgazdasági iskola aranykorszakáról írt cikkében emlékezik első osztályos tanítójáról, Pista bácsiról. Takács Ildikó újságírót idézi: „Fülöp Istvánról elmondható, hogy az lett, amire született: a közösség szervezője, nevelője. Szerette a fiatalokat, tisztelte a közösséget, és Pista bácsiként fogalommá vált Erdélyben. Hogy miként élt diákjai szívében, azt legjobban a diáknóta példázza: „Csombord volt a szülőhazám, ott nevelt Pista apám”. Jóval később, idős korukban, Fülöp István, Évához fűződő kapcsolata barátsággá nemesült.

Éva életének első szakaszához szorosan kapcsolódik egy másik jeles személyiség, Nagy Endre, a Bethlen Kollégium Téli Gazdasági Iskolájának a későbbi Csombordi Mezőgazdasági Szakközépiskola első igazgatója. Éva édesapjával társszerzőként Nagy Endre, a sokoldalú szakoktató című cikkében emlékezik meg Endre bácsiról: „Mit jelentett számomra Endre bácsi közelében élni? Gondtalan és boldog gyermekkorom meghatározó egyénisége volt. Ott laktunk az iskola udvarán Endre bácsiék tőszomszédságában, naponta láttuk egymást és gyakran beszélgettünk. Később is vissza-visszatértek Csombordra. Hogyan emlékszik később gyermekként, majd serdülőként ezekre az évekre? „Közös kiruccanások, a csombordi szőlőbe, rendszerint Endre bácsiékkal együtt, fürdőzések a Marosban, majd hosszú séták a parkban, mind-mind hozzátartoztak a csombordi nyári és őszi napokhoz.? Bartók Árpáddal, édesapja vadász kollegájával is sokat kirándultak együtt. Mezei Sándorné Juliska is mély nyomott hagyott életében, különösen irodalmi felolvasó estéivel. Élete első szereplése is egy csombordi közművelődési eseményhez kapcsolódik, amikor ötéves korában verset szavalt.

„Azt, hogy az életben a kemény és pontos munkához szoktam, igényes családomon kívül a Csombordon töltött éveknek és Endre bácsinak köszönhetem. Sok szép és kedves emlék fűz ehhez a helyhez, amely nemcsak a szülőföldet jelentette számomra, de ahova bármikor szívesen térek vissza, ahol mindig otthon éreztem magam.”

 

Tanuló évek

Amikor Veress Istvánt meghívták a kolozsvári mezőgazdasági főiskolára a magyar kar zöldségtermesztési tanszékére, Éva tízéves volt, és a harmadik osztályt végezte. 1949-es kolozsvári átköltözésük után a helyszín változott ugyan, de a család életmódja természetszeretete a régi maradt. A növekedő, serdülő kislány számára emlékezetesek maradtak az édesapjával megejtett tavaszi szalonkalesek, valamint a nagyszerű téli túrák. Éva elbeszélései alapján mind az enyedi, mind a kolozsvári túrák megedzették, csiszolták akaraterejét, felkészítették az élet későbbi, igazi pofonai elviseléséhez.

A csombordi három szép iskolai év után a negyediket már Kolozsváron a lutheránus iskolában folytatta. Ötödiktől a Kismester utcai általános iskolába járt, ahol Orosz Gábor volt az igazgató, és akinek leányaival, Katival és Jutkával éppen nemrégiben újították fel a kapcsolatot, régi iskolatársa, Balló Margit közvetítésével. Hetedikben az ún. abszolváló vizsgát kitűnő eredménnyel zárta, majd a 3. számú leánylíceumban végezte el a középiskolát. Dévai nevű magyarszakos tanárnőjére jól emlékszik, mert neki köszönheti, hogy az írás később fontos hivatásává vált életének. Kulin nevű sporttanárnője kosarazni tanította, majd egy alkalommal, amikor középiskolás atlétika-versenyt rendeztek, őt is kiválasztották, így került a Boldis László és Tóth Erzsébet vezette sportiskolába. Az itteni jó közösségi szellemben ismerkedett meg későbbi első férjével, Krézsek Vilmossal. Újévkor faliújságot készített, ami első szerkesztői munkája volt, és ebben mindenki kapott egy találó, testreszabott jókívánságot. Nemrég megtalálta a kedves régi alkotást, amelynek két évfolyama jelent meg, és egyik példányát Boldis tanár úr hosszú ideig őrizte. A 16. születésnapját kétszer ünnepelte: első alkalommal, amikor csombordi szálláshelyükre a tanári kart is meghívták; másodszor a csombordi pincében, ahol megismerkedett Csávossy Györggyel, aki csodálatos operaáriákat énekelt. Mint később bevallotta, ez volt életének legszebb születésnapi ajándéka.

Az apai életnyomok a pályaválasztásban és a fokozatosan kialakuló hivatástudatban is fellelhetők. Először orvosnak készült, majd elhatározta, hogy kertészmérnök lesz, végül a biológiánál kötött ki. A középiskolai tanulmányok után a Bolyai Egyetem természetrajz-kémia szakát választotta, ahova a felvételi alapján elsőnek jutott be, majd a Babeş és a Bolyai egyetemek erőszakos egyesítése után 1960-ban évfolyamelsőként végezte el az akkor már összevont biológia-földrajz szakot. Egyik évfolyamtársa, Madaras Ildikó így emlékszik vissza rá: „Végig kitűnő eredményekkel végzett, különösen a biológia tárgyak iránt vonzódott, kellemes, szerény és szép leány volt". Ugyanabban az évben, kezdő tanárként Harasztoson, az általános iskolában tanárkodott. Átélte a kezdő tanári pálya örömeit és keserveit. A tengernyi sár nyilván szokatlan volt a városi élethez szokott fiatal tanárnőnek, de ha rövid időre is, megtalálta a kulcsot a falu ifjúsága, a gyerekek felé: Petőfi ünnepséget készített elő és állított színpadra. Rövid tanárkodása végén szépen búcsúztatták, mint később elmesélte: „egy szekér ibolyát kaptam tőlük és éjjeli zenét, amit a helyi kollegák irigyeltek is egy kicsit, hiszen őket nem érte ilyen megtiszteltetés”.

 

A tudomány útjain

1961-től 1969-ig laboránsként dolgozott a Babeş-Bolyai Tudományegyetem fizika karán, majd 1969-től 1976-ig biológus volt a kar ultrahangokkal foglakozó laboratóriumában. Itt egy feltalálói szabadalma is született a zöldségek minőségi és mennyiségi növekedésére kidolgozott módszere alapján. Később két újítást végzett, egyik az ultrahang intenzitásának a mérésével, másik a terápiás generátorral kapcsolatos. 1976-tól főkutató, majd 1995-től egyetemi tanár, a biológia-geológia kar docense. Veress Éva kutatóként és oktatóként 49 évet dolgozott az egyetemen, ahol két igen nehéz tantárgyat oktatott, a biofizikát és a biokémiát. Ezt tartja fő munkájának, ami lényegében kitöltötte egész életét.

Jelentős szerepet játszottak tevékenységében az egyetem utáni tanulmányok. Több mint húsz alkalommal vett részt rövidebb-hosszabb, néhány naptól egy-két hónapig terjedő tanulmányutakon. Első tudománynépszerűsítő cikke a Korunkban jelent meg az ultrahangok biológiai hasznosításáról. Az 1990-es évek elején Bajor Andor javaslatára több mint száz cikket írt a katolikus családi lapba. 1971 és 1998 között szimpóziumok, nyári intenzív tanfolyamok, nemzetközi konferenciák, ösztöndíjas kutatások, továbbképzések aktív részvevője volt. Ilyen célból járt többek között Pécsett, Budapesten a Semmelweis Egyetemen, Szegeden, Debrecenben, Gödöllőn, Westerwaldban (Németország), Zürichben. Doktori dolgozatát 1969 és 1973 között készítette el E. A. Pora akadémikus vezetésével.

Az ultrahangok tanulmányozásával és biológiai alkalmazásával Veress Éva érinti a biofizika, a biológia és a fizika közötti határterületeket, és itt jelentőset alkotott. Ezt bizonyítják megjelent könyveinek témái: Ultrahang a biológiában (Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973), Környezetvédelem és mezőgazdaság (Ceres Könyvkiadó, Bukarest, 1977), Ultrasaunete în medicină şi biologie (Társszerzők Vasile Vasilescu és Nagy József, Editura Medicală, 1984), Ultrahangok a biológiában és az orvostudományban (Társszerző Fodor Ferenc, Tudományos és Enciklopédiai Könyvkiadó, Bukarest, 1985).

Veress Éva több mint száz tudományos publikáció szerzője. Az írások zöme a Studia Universitatis Babeş-Bolyai című egyetemi tudományos füzetben jelent meg. Kutatásainak, értekezéseinek alaptémája az ultrahang tanulmányozása, hatása a legkülönbözőbb termesztett növényekre (paradicsom, sárgarépa, retek, uborka, búza, cukorrépa, valamint a Douglas- és a lucfenyő, illetve a jegenye). Ezenkívül vizsgálata tárgyát képezte az ultrahangok hatása a Koch-bacilusra, a fehér vérsejtekre és a vörös vérsejtekre. Jelentősebb munkatársai voltak: D. Auslander Dezső, Elena Albu, Nicolae Albu, Tudor Porumb és számos diákja. Az írások magyar, román, német, francia és angol nyelven jelentek meg a különböző folyóiratokban. A gyakori társszerzőség Éva jó kommunikációs képességére és harmonikus munkakapcsolataira utal.

Több nemzetközi, illetve belföldi tudományos ülésszakra hívták meg előadónak, értekezései anyagát kiadványokban közölték. 1979 szeptemberében Visegrádon az ultrahangok biológiai, illetve biofizikai hatásáról, 1993 márciusában Szolnokon az ökotermékek táplálkozás élettani szerepéről, 1999 decemberében pedig Budapesten a mindennapi környezeti mérgeinkről értekezett. Hasonló témakörökben tartott előadásokat Kolozsváron is. Az 1972 és 1988 közötti időszakban nemzetközi konferenciákon elhangzott értekezései összesen 13, belföldi előadásai pedig összesen 15 kötetben jelenetek meg, mindehhez hozzá kell adni még az 1999 és 2009 között a növényvédelmi fórumokon és a biogazdálkodók tudományos értekezletein elhangzott előadásokat is.

 

Hivatás és hobbi

Ritkán fordul elő, hogy valakinek a hobbija oly közel álljon a hivatásához, mint Évánál. A hivatásként gyakorolt biológiai és mezőgazdasági tudományosságot, a gyerekkorától elsajátított ökokertészet kellemes és hasznos időtöltésként egészíti ki. Nem kellett távol kerülnie hivatásától, hogy aktívan pihenjen, lazítson. Adott a kert, ahol mindig kikapcsolódhatott, és ahol Bordás Szabolcs és Sógor Eszter személyében tanítványai a mai napig felkeresik, és akikre nagyon büszke.

Hol is kezdődött az egész? A válasz itt is az apai szellemben keresendő, amely a kolozsvári lakásuk melletti mintakertben is érvényesült. Éva kisgyermek korától itt tanult meg kertészkedni. Édesapja pozitív nevelési elvei szerint leányait, Évát és Jucit önálló munkára szoktatta. Saját kis parcellákat kaptak, amit megmunkáltak, a kiadott munkát az apa mindig szigorúan megkövetelte és ellenőrizte. Ez életre szólóan kialakította készségüket, és megszeretette velük a kerti munkát.

Örmény származású anyai nagyanyjától elsajátította a sajátos örmény konyha sokféle titkát, de átvette édesapja francia útjáról hozott remek konyhai fogásait is, például az ízletes saláták készítési módját. Az egészséges táplálkozás meggyőződéses híve és egyben terjesztője lett. A Budapesten kiadott Biokultúra folyóiratban sorozatot jelentetett meg Nagyanyám főztje címmel. Kertjüket édesapja még 94 éves korában is felásta, 96 éves korában még kijött és tanácsokat osztogatott kertészkedő leányának. Éva ma úgy gondolja, hogy olyan gazdag apai tapasztalat hordozója, amelynek egyik igen fontos helyszíne éppen a családi kert, ahol nemcsak megállta a helyét, de tovább is fejlesztette az örökölt tudást.

Veress Évát 2004-ben nyugdíjazták, de ezután is óraadó tanára maradt a Babeş?Bolyai Tudományegyetem környezettudományi szakának. Továbbra is aktív szerepet töltött be a mezőgazdasági tudományosságban és az ökogazdálkodásban. Páter Béla, a híres kolozsvári botanikus, gyógynövénykutató halálának 70. évfordulójára rendezett tudományos emlékülésen előadást tartott. A 2008. június 20-22-én a Páter-forráshoz szervezett kirándulás alkalmával bemutatta a botanikus kedvenc gyógynövényeit. Ez a túra és tanulságai megelevenednek néhány későbbi előadásában is. Ugyanebben a hónapban, 24-én előadást tartott Piliscsabán a Bioklub tevékenységéről, bemutatva a Páter Béla által gyűjtött és használt gyógynövényeket. Szeptember 5-én a Sárközi Péter-díj átadása alkalmával előadást tartott az erdélyi ökogazdálkodásról. November 25-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi tudományos ülésszakán a Tudomány napja alkalmával ökológiai kertművelési módszerekről tartott előadást. Ebben a témakörben nyáron két-három rádióadásban is szerepel. Több mint 400 tudománynépszerűsítő cikk szerzője. Az Erdélyi Gazda folyóirat szerkesztőjeként sok hasznos gyakorlati tudással szolgál a biokertészeknek.

A szakmához szorosan kapcsolódó környezetkímélő gazdálkodáson és íráson kívül hobbiként van jelen Éva életében a kirándulás, a modern képzőművészet iránti rajongás, valamint az irodalom, a színház és a bridzs.

T. Veress Éva

 

Elismerések

Veress Évának Magyarországon több elismerésben volt része, mint itthon. 2007. szeptember 4-én nagy megtiszteltetés érte, amikor Budapesten átvehette a Sárközy Péter Emlékérmet a kolozsvári Bioklub megszervezésében betöltött szerepéért és a Sárközy Péter szellemiségéhez méltón végzett oktatói, kutatói és ismeretterjesztő munkásságáért. Természetesen ez nem az egyedüli elismerés, amivel munkásságát illették. Erről tanúskodnak a vendégprofesszori meghívások, például a budapesti Semmelweis Orvostudományi Intézetbe (1991. április-május, meghívó: Rontó Györgyi, a Biofizikai Intézet igazgatója), a Debreceni Egyetemre (1997 áprilisa, meghívó Gonda István a zöldségtermesztési fakultás dékánja) és ugyancsak Debrecenbe az Agrártudományi Egyetemre (1999 februárja, meghívó Kövics György professzor).

Több kül- és belföldi egyesület tagja. Például tagja a Bioterra, a Kertbarátok Lapja és az Erdélyi Gazda folyóiratok munkaközösségének. Továbbá volt tagja a Regionális Környezetvédelmi Bizottságnak (1978-1990) és a testület zajbizottságának (1982-1984, 1984-1990-ig elnöki minőségben), a Magyar Ultrahang Társaságnak (1982-től), a Magyar Biokultúra Egyesületnek (1978-1990). 1996 óta tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, az Erdélyi Magyar Múzeum-Egyesületnek, 1999 óta az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak, 2006 óta a Kolozsvári Társaságnak, 1991-től 2007-ig a Kolozsvári Bioklub elnöke. 2002 óta a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

Érdemoklevelet kapott a Magyar Biokultúra Egyesülettől, valamint a Romániai Biogazdálkodók Egyesületétől, hűségoklevéllel jutalmazta a Romániai Biogazdálkodók Egyesülete.

 

Epilógus

A hét évtizedes élet első szakaszában nyílott ki Éva érdeklődése a természet iránt. Jó alapokkal indul tehát a kincses városba, ahol mindez kiegészült a középiskolai és az egyetemi tudással. Ennél is fontosabb volt az a lelki többlet, amit szüleitől örökölt. Édesapjától a természetszeretetet, a kemény és igényes munkát, az alaposságot, pontosságot tanulta meg, édesanyjától pedig azt a képességet, hogy amit jónak, helyesnek lát, azt váltsa is valóra. Első házasságában (1962) született leánya, Krézsek Márta szintén a Veress nagyapa nyomdokain halad. Két évet a csombordi iskolában kertészetet tanult, majd a Biológiai Kutatóintézetbe került, jelenleg a Debreceni Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézetének kutató asszisztense. Éva második férjével, (1974) Tóthfalussy Béla rádiószerkesztővel 1992-ben együtt létrehozta a Kertbarátok Egyesületét, amelynek tiszteletbeli elnöke Veress István, ügyvezető elnöke pedig Tóthfalussy Béla volt.

A vidéki, gyorsan tovatűnő általános iskolai tanárkodás emlékezetes epizódja után igazi önmagát a tudományos munkában és a magas szintű oktatói tevékenységben találta meg. Elsőként népszerűsítette Romániában a környezetkímélő gazdálkodást. Hobbija, a biokertészet végigkíséri életútját. Mindvégig a szerény, hivalkodás nélküli magatartás jellemzi. A nehéz percekben, édesanyja, édesapja, majd férje ápolásában, immár tíz éve, megértő türelmes magatartást tanúsít. Ebben hűséges segítőtársai László Anikó és Miklós, akik egyébként édesapját apjukként szerették és tisztelték.

Éva élete apai életnyomokon haladt, ez volt a meghatározó modell számára. Továbblépett a tudományban, nem elégedett meg a középszerűséggel, hanem mindig tudatosan törekedett arra, hogy eredetit, szebbet és jobbat alkosson. Tudománynépszerűsítő munkája jelentős hozzájárulás az egészséges életmód terjesztéséhez, amire igencsak szüksége van a 21. század emberének. Munkásságát több külföldi elismerés övezte, de itthon is tekintélyt szerzett. 70. születésnapján munkában eltöltött, tartalmas életre tekinthet vissza. Evvel a távolról sem teljes összefoglalással kívánok neki hosszú, szép éveket!

Bakó Botond
Forrás: Művelődés c. kolozsvári közművelődési folyóirat
www.muvelodes.ro

 

A kárpát-medencei biogazdálkodók szeretettel gratulálnak T. Veress Évának a magas állami kitüntetéshez; különösen, hogy a kitüntetés odaítélésében szerepelt a romániai ökogazdálkodás megteremtésében, elindításában végzett kimagasló, úttörő munkája. Közel 25 évvel ezelőtt édesapjával, Veress István professzorral kezdték el Kolozsváron a biogazdálkodást. Ahogy Veress Évának, a Sárközy Emlékérem 2007-ben történt odaítélésekor a laudációban (bővebben lásd sarkozybio.hu) elhangzott édesapja visszaemlékezése erről:

„Az 1990-es fordulat után kerestem a lehetőséget, hogy hol gyümölcsöztethetem tudásom a köz javára. Így, amikor Éva lányom és férje Tóthfalussy Béla javasolták, hogy egy biokertészkedést népszerűsítő, nem kormányzati szervezetet hozzunk létre, Pap Istvánnal együtt azon a véleményen voltunk, hogy legyen ez a Kertbarátok Egyesülete, melyben működhetik a környezetkímélő csoportja is.”

Ilyen indíttatást követően alapította meg T. Veress Éva 1991-ben Kolozsváron a Magyar Biokultúra Egyesület kolozsvári helyi csoportját. Azóta is elkötelezett híve az ökológiai gazdálkodásnak. Veress Éva még most is aktív: az Erdély Gazda szerkesztőbizottságának tagja, a lap állandó szerzője, írásai közül kiemelkedik a Biológia kiskert sorozat, mely már túl van a 40. epizódon is. Tudását a tudományos szakfolyóiratokon kívül mindenki számára közérthető előadásokban adja közre.

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége nevében szívből gratulálunk a kitüntetéshez és további munkájához jó egészséget és sok örömet kívánunk!

Dr. Solti Gábor

 

lap elejére

 

 
web counter
Design: Mihalec Hedvig, 2006.