üzenetküldés

Bemutatkozunk

Az alapítvány bemutatása

Sokak bíztatásával és támogató egyetértésével, Dr. Solti Gábor kezdeményezésére Dr. Sárközy Péter professzornak – a Biokultúra Egyesület (ma: Magyar Biokultúra Szövetség) egyik alapítójának és örökös tiszteletbeli elnökének – emlékére, a magyar mezőgazdaság, azon belül a biokultúra ügyét állhatatosan szolgáló szellemiségének fenntartására alapítványt hoztunk létre.

Az Alapítvány kezelő szerve. Az Alapítványt a 3 tagú kuratórium képviseli. A kuratórium tagjainak száma növelhető. A kuratórium tagjai az alapító kijelölése alapján a következők: Elnök: dr. Solti Gábor (2081 Piliscsaba, Wesselényi u. 10.). Tagjai: Bodnár György (4066 Tiszacsege, Kossuth u. 18.) és Ifj. Sárközy Péter (2161 Őrbottyán, Nyár u. 7710.).

Dr. Solti Gábor

Bodnár György

Ifj. Sárközy Péter

Az Alapítvány elsődleges célja a dr. Sárközy Péter professzor által is kijelölt úton és elviség szerint a biokultúra nemes ügyének sokrétű támogatása. Ennek megvalósítása érdekében az Alapítvány feladatának tekinti a biokultúra terjesztését és ezzel kapcsolatos kiadványok kiadását, kiállítások, konferenciák, tanfolyamok, találkozók rendezését, ösztöndíjak, pályázatok alapítását, az ökogazdálkodás, feldolgozás, forgalmazás növekedésének elősegítését, ökológiai adatbázis létrehozását, kezelését, a Sárközy Emlékérem évenkénti odaítélését. Működése során célja megvalósítása érdekében kapcsolatokat tart hasonló, ökogazdálkodást, környezetvédelmi tevékenységet folytató hazai és külföldi alapítványokkal, szervezetekkel, intézményekkel.

Az alapítvány vállalja az ökológiai kutatás területén születő új kutatási eredmények, információk összegyűjtését, feldolgozását, hogy azok az oktatás és ismeretterjesztés területén közkinccsé váljanak.

 

Az alapítvány megalakulása óta az alábbi projekteket hajtotta végre:
  • Összegyűjtötte és 1000 példányban kiadta a magyarországi ökogazdálkodók termelői listáját.
  • Elindította a szakmai ismeretek átadását célzó Biogazda füzetek sorozatot, melyből eddig 4 számot jelentetett meg, egyenként 1000 példányban. A szaklapokban eddig 45 szakcikket jelentettünk meg.
  • Együttműködés a Bioterra, a Romániai Biogazdálkodók Egyesülete által az ökológiai gazdálkodás terén lévő európai uniós pályázati lehetőségeket megismertető, valamint a pályázatok elkészítéséhez szükséges ismeretek megszerzése c. projekttel.
  • Ökögazdálkodásra történő átállásra való felkészítés (Szerbia-Montenegró, Románia).
  • Ökogazdálkodásra történő felkészítés, távoktatás (Biogazda tanfolyam).
  • Egészséges élelmiszer fogyasztás előnyeinek megismertetése (Bioéletmód I-II. tanfolyamok [60-60 órás] jegyzet kiadása).
  • Bioélelmiszer piaci forgalmazása (Újpesti piac megszervezése).
  • Svájcba és Romániába szervezett 10-10 napos szakmai tanulmányutat 9, ill. 10 fő részvételével. A tanulmányutakon 1-1 fő egyetemi hallgatónak biztosítottunk ösztöndíjként részvételt.
  • Egyetemi diplomamunkák elkészítéséhez konzulensi, szakmai támogatás.
  • Az alapítvány a tevékenység megismertetésére, partnerkapcsolat kialakítására két hírlevelet jelentetett meg.

Az alapítvány minden tevékenysége – közhasznúságunkból adódóan – nyilvános, mindenki számára hozzáférhető. Ezek megtekinthetők az Éves beszámolókban.

 

lap elejére

 

 
web counter
Design: Mihalec Hedvig, 2006.